Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Melléklet 1: Jegyzetek

2008.01.13

MELLÉKLET

 

1.         JEGYZETEK

 

1.      Udvardy Ignác Ödön és e szakdolgozat írója közti rokonsági kapcsolatot a következő családfa ábrázolja:

 

Udvardy Ignác (a művész édesapja)

/1848-1920/

Horváth Franciska 

         __________________________|_____________________________

|                        |                      |                    |                 |

U. Fanny U. Margit U.  Ignác Ödön U. Ilona  U. Ödön
/1875-1956/ /1876-79/ /1877-1961/ /1880-1967//1883-86/

Kászonyi Mihály                           Dr. Vida Sándor

           |                |                                        |

Kászonyi Margit Kászonyi Irma       Dr. Vida Sándor

/1896-1977/         /1898-1903/            /1911-1995/

Vajda Gyula                                        Heintz Margit

          |___________________                            |

Vajda Gyula                Vajda László        Vida Margit

  ? Teréz             Nimmerfroh Katalin       /1946-  /

         |                                       |               László János

Vajda Gyula           Vajda László            ______|_____

                                                                |                 |

                                         László Gábor László Balázs

                                                /1974-  /          /1981-  /

 

2.      Ebben a fejezetben döntően Réti István, nagybányai festőnek, A nagybányai művésztelep (Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1994) című könyvét vettem alapul, helyenként néhány más, hasonló témájú művel kiegészítve.

3.      Hollósy szerepe a nagybányai festőcsoport megalakulásában és előkészítésében döntő jelentőségű volt. Az itteni egyesülés gyökerét Münchenben, az ő körében, az ő iskolájában kell keresni. Festészete az akkori, müncheni művészeti stílussal szemben haladást, új útmutatást jelentett. Ennek hatására sok haladó szellemiségű festőnövendék gyűlt köréje. A műtermen kívül vendéglőkben, kávéházakban hirdette esztétikáját. Valóságos ’szabadiskola’ volt ez, ahol a beszélgetések, viták nem szorítkoztak pusztán a festészetre, hanem a teljes művészetet, tudományt, filozófiát, az egyén és társadalom különböző problémáit is felölelték. Iskolájának művészei főként a naturalizmus irányzatát képviselték. Hollósy művészetének esztétikája:

„Minden szépség és igazság egyetlen forrása a természet, amelyből merítenie kell minden művészetnek. De ez a merítés a szív edényével történhetik csupán.”

(Idézi Hollósy szavait Réti István A nagybányai művésztelep című munkájában).

 

4.      A propaganda élén Lyka Károly (1869-1965) híres művészettörténész állott, aki régi híve és tollharcosa volt az új művészeti szemléletmódnak. Festőnek készült, Münchenben és Rómában tanult, de abbahagyta festészeti tanulmányait, és a művészetkritikusi pályát választotta. 1914-től a Képzőművészeti Főiskola tanára, majd 1920-tól igazgatója volt. Mint a Pesti Napló és a Budapesti Napló művészeti kritikusa éveken át harcolt a nagybányai festők és a magyar impresszionista festészet elismertetéséért és érvényesüléséért. Számos rendkívül fontos művészettörténeti munkája jelent meg, érdemeiért kétszer is Kossuth-díjjal tüntették ki (1952, 1964).

 

5.      Marastoni Jakab (1804-1860) hozta létre 1846-ban az Első Magyar Festészeti Akadémiát, a hazai művészképzés tulajdonképpeni elindítóját. Az intézmény feladata: másolás, modellrajzolás, a festészet alapvető ismereteinek megtanítása volt. Az iskolát magánerőből és közadakozásból tartották fenn. Ez lett a Mintarajziskola elődje, melyből később a Képzőművészeti Főiskola (a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem) fejlődött ki.
 

6.      Most egyéves termést kellett bemutatni az előző kétéves helyett, valamint hiányoztak néhány korábbi, fontos művész alkotásai a kiállítás anyagából.

 

7.      Ez egyrészt személyi okokra vezethető vissza, másrészt Hollósy azt remélte, hogy ismét a mozgalom középpontjába kerül, ahonnan lassan kezdett kiszorulni. Ám csalódnia kellett, mert a sajtó elismerően szólt a Műcsarnokbeli nagybányai kiállításról, az ő iskolájának már az expresszionizmus felé tartó művészetét azonban nem értékelte túlzottan.

 

8.      Ennek oka 1901 őszén személyes természetű incidens volt: Hollósy nem bírta elviselni, hogy a művészi súlypont a kolóniában az ő személyéről lassan egyre inkább Ferenczy Károlyra tolódik. Emellett közbeszólt második házassága is, mely még jobban eltávolította Nagybányától.

 

9.      Tagjait Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly és Rippl-Rónai József (1861-1927) válogatta össze, a kiállítások zsűrizését és rendezését is ők intézték. Sok nagybányai festő tagja volt a körnek, rokonságot találtak a két mozgalom között. A MIÉNK azonban szervezett, nagy létszámú alakulat volt, ezért nem lehetett olyan egységes, mint a régi Nagybányai Iskola.

 

10.  A Nyolcak csoportja az első magyarországi avantgárd művészeti csoportosulás volt. 1909-ben Keresők, majd 1912-ben Nyolcak néven jelentkezik a csoport, melyre főként a szecesszió, a kubizmus és az expresszionizmus irányzata volt hatással.  Tagjai: Kernstok Károly (1873-1940), Czóbel Béla (1883-1976), Pór Bertalan (1880-1964), Tihanyi Lajos (1885-1938), Berény Róbert (1887-1953), Czigány Dezső (1883-1937), Orbán Dezső (1884-1986), Márffy Ödön (1878-1959).

A Művészház főként a fiatal festők érvényesülését tűzte ki céljául. Megalakulásától fogva önálló kiállítóhelyiséggel rendelkezett. Programjának középpontjában azok a csoportos kiállítások álltak, melyek a másutt nehezen nyilvánossághoz jutó, fiatal művészek számára nyújtottak bemutatkozási lehetőséget. Ezáltal szintén a ’neomodern’ festőket és a modern tendenciák képviselőit tömörítette.

 

11.  A törzstagok egyelőre tizen voltak: Börtsök Samu (1881-1931), Ferenczy Valér (1885-1954) és Béni (1890-1967), Galimberti Sándor (1883-1915), Jakab Zoltán (1883-1919), Komoróczy Iván (1869-1935), Mikola András (1884-1970), Réthy Károly (1884-1921), Tscharner János (?-?) és Ziffer Sándor (1880-1962).

 

12.  Később is történtek kísérletek a beolvasztásra, például az NFT egy nagyobb társaságba szervezésével, ám ennek - amíg lehetett - a megmaradt két alapító ellenállt.

 

13.  Az 1874-ben létrehozott Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola igazgatója volt. Ez az iskola volt a város legelső felsőoktatási intézménye, korábban csak elemi iskola működött Zalaegerszegen. Később (1898-ban) az ugyancsak frissen létrehozott Magyar Királyi Állami Felső Kereskedelmi Iskolának szintén őt választották igazgatójává, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Mindezek mellett élete folyamán számos igen fontos közéleti tevékenységben vett részt: többek között ő volt a város első lapszerkesztője (Zalamegye című hetilap), a Zalaegerszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület alelnöke, a Zalaegerszegi Takarékpénztár alapító részvényese, majd később vezérigazgatója, és még sorolhatnánk. Jelenleg tárgyalások folynak egy róla elnevezendő utca ügyében.

 

14.  Az első (96/97-es) tanévben még az iskola tanára volt Lotz Károly (1833-1904) és Strobl Alajos (1856-1926) is, ők azonban a rajztanár szakos osztályokat – amilyenbe Udvardy is járt – nem tanították. Számos életrajz Benczúr Gyulát is említi Udvardy Ignác tanárai között, az évkönyvekben azonban csak öccsének, Benczúr Bélának (1854-1941) a nevével találkozunk a tanárok között. Így valószínűleg a több helyen (többek között Udvardy képesítő vizsgáján) előforduló „Benczúr” név őt jelöli. Udvardy az első évfolyamot kétszer járta: ennek oka feltehetően valami mulasztás vagy hiányosság volt, mert bukásnak nyoma nincsen a dokumentumokban.

/Forrás: a Magyar Képzőművészeti Egyetem évkönyvei 1896/97-1900/01-ig, és a levéltárban található eredeti anyakönyvek/

 

15.  A két kép egyike jelenleg magántulajdonban van, a másik lappang.

 

16.  Juhász Gyulát segédtanárként vették fel nagyon kevés fizetéssel a főgimnáziumba. Ezért egyidejűleg öt napilapnál dolgozott még, hogy megélhetését biztosítsa. A költő életrajzírója több helyen is említi a Holnaposok köréhez tartozó „gyermekrajzost”, Udvardy Ignácot. /Indig Ottó: Juhász Gyula Nagyváradon (Bukarest 1978)/

 

17.  A „Művészet és művészi nevelés” mindjárt az értesítő elején, a 3-38. oldalon található (a külön kiadványként megjelent tanulmány is ezzel azonos terjedelmű). Az elején Udvardy a „szép” és a „művészet” fogalmát járja körül. Ennek változásaira mutat rá a történelem folyamán, majd rátér az iskola szerepére a művészeti nevelésben, amit rendkívül fontosnak tart. Ám kifejti, hogy a művészeti nevelés nem lehet elsődleges, hiszen az iskola célja a sokoldalú személyiség létrejöttének elősegítése. Rendkívül fontos azonban a gyermekek ízlésének fejlesztése. Részletezi, hogyan segíthetnek az egyes tantárgyak, oktatási módszerek ebben. Végül rátér a konkrét művészeti nevelés kérdéseire az iskolában: az elméletre (művészettörténeti oktatás) és a gyakorlatra (rajz, mintázás, stb.). Számos fontos észrevételt tesz az iskolai művészeti oktatásra és nevelésre vonatkozóan.

 

18.  Ez az érdeklődése élete végéig megmaradt. Művészetében (például grafikáin és fafaragványain) megjelennek a népművészet formajegyei is. Óriási gyűjteménye maradt ceruzavázlatokban magyar és külföldi népi díszítményekből. 

 

19.  Udvardy az ember legősibb, legalapvetőbb tulajdonságaitól indul el. Ezáltal, a „primitív díszítményeken” keresztül jut el az összetettebb díszítményekig, és az egyes népek jellegzetességeinek feltárásáig. Elkülönít harmonikus és nem-harmonikus munkát. Az előbbit folytonosság, társulás, az érték összeadódása, míg az utóbbit egyediség, pillanatnyiság jellemzi. A harmonikus munka – ha felvesszük a ritmust – ösztönszerűen zajlik, a nem-harmonikus éber figyelmet igényel. Általánosan vizsgálja a kéz és a szem működését, és ezek hatásait a díszítményekre, majd összehasonlítja a figyelem és az ítélet működését az öntudatlan munkafolyamatokkal. Ezt követően jellemzi a „természetes eljárást” a díszítőművészetben, amely harmonikus, és – mivel a szervezetünk működési törvényeire támaszkodik – minimális figyelmet igényel. Bemutatja a különböző magyar és külföldi népi díszítmények egyszerű létrehozásának módjait. Ezek után a természet és a népművészet kapcsolatát bontja ki (természetből átvett formák, rendező elvek). A befejezésben utal rá, hogy műve nem komplett, csak vázlat, melynek teljes kibontásához sajnos nem volt elég ideje. A könyv terjedelme 111 oldal és XXXII tábla kép.

Élete utolsó éveiben is tervezett egy hasonló munkát összeállítani. 600 ábrát gyűjtött össze hozzá – valószínűleg ez lett volna a képanyag. Azonban sajnos halála miatt ez már nem készült el, és így nem is kerülhetett kiadásra.

 

20.  Dutka Ákosnak A Holnap városa (Magvető Kiadó, Budapest, 1964) című könyvében szereplő, Adyt üdvözlő képeslapon Udvardy Ignác is aláíró Emőd Tamással, Juhász Gyulával és Antal Sándorral (1882-1944) együtt. Udvardy büszkén említi életrajzában, hogy az Adyt ünneplő 17 személy között 5 tanár is volt, holott a tanárokat általában konzervatív emberként kezelik.

 

21.  Bárdos Artúr (1882-1974) pályáját lírai költőként kezdte, majd számos művészeti cikk után megindította a Színjáték című folyóiratot (1910). Az Új Színpad című tanulmánysorozata mintegy bevezető volt ugyanilyen néven meginduló színházához (1912). Ennek megszűnte után a Modern Színpad, majd 1916-tól a Belvárosi Színpad igazgatója, valamint igazgatója a rövid életű Renaissance és a Művész Színháznak. A színházak államosítása után, 1949-ben, külföldre távozott. Több tanulmánykötete is megjelent.

 

22.  Ahogy Lyka Károly is megjegyzi könyvében /Festészeti életünk a millenniumtól az első világháborúig (Képzőművészeti Alap, 1953)/: „A müncheni Lohengrin kávéházban egykor zajlott művészélet színhelye itt a templomtéri cukrászda terasza lett (…)”

 

23.  Ami Felsőbányát illeti, 1922 nyarán látogattak először fiatal festőművészek a Nagybányától alig 10 km-re fekvő településre. A csoport gondolata Litteczky Endrétől (1880-1953), a nagybányai szabadiskola volt növendékétől származott. Az akkori felsőbányai polgármester szívügyének tekintette, hogy az ő városában is legyen művésztelep. Erdély különböző vidékeiről jöttek ide olyan alkotók, mint Krausz Ilona és Albert, Tibor Ernő, Róth Ferenc, Nagy Oszkár, Iritz Sándor, Pirk János és Udvardy Ignác Ödön. /Murádin Jenő Felsőbányai nyarak című cikkében (Művészet 1970/6) már ekkor említi Udvardy nevét a festők között. Valószínűleg tehát már 1922-ben is járt Udvardy Nagybányán és Felsőbányán, bár csak 1924-ben költözött oda./ Valóságos „kis Nagybányát” hoztak itt létre a művészek, mely nem igazán volt művésztelep, inkább csoport, spontán társulás. Határozott, közös programja nem volt a művészeknek, de elkülönültek a nagybányai kolóniától, melynek stílusát és témáit túl kötöttnek érezték. A nagybányai kolónia elutasította műtermeinek átengedését kiállítás céljára a felsőbányaiaknak. Egyfajta „ellentelepnek” érezték Felsőbányát, és nem nézték jó szemmel az itt dolgozó festők tevékenységét. Ezért a felsőbányaiak kénytelenek voltak máshol megrendezni kiállításaikat – például Kolozsváron. Felsőbánya is divatos hely lett (mégha hírneve nem is vetekedhetett Nagybányáéval). Kiállított itt többek között Ferenczy Valér (1885-1954) és Popp Aurél (1879-1960), később pedig kis időt itt töltött Aba-Novák Vilmos (1894-1941) valamint Patkó Károly (1895-1941) is. Udvardy Ignác mind a felsőbányai, mind a nagybányai művészteleppel ápolt kapcsolatokat abban a tizennégy esztendőben, amikor itt élt és alkotott.

 

24.  Emőd Tamás: A magyar diák vasárnapja (Udvardy I. Ödönnek)

 

Aristophanes fújj egy csöpp derűt,

Aranytücsök zengj át az árnyakon,

Görög szemed, a kék és kacagó,

Kacsintson rám e vén vasárnapon.

 

Flaccus küldj egy kis friss kakukfüvet

És zöld borostyán lombot, almabort,

Sabinumi fehér villád mögül,

Ahol a víg rekettyesíp danolt.

 

Giovanni mester mondj egy halk mesét,

Legyen csiklandós, pajzán és frivol,

Izgalmas, édes: Firenze felől

Az éjbe csengő mély asszony-sikoly.

 

Anatole France itass pezsgőt velem,

Antik ezüst amfórákból Cliquot-t…

Egy bús magyar diák ül máma itt

Isteni brúdert, barbár dáridót.

 

25.  Csak heten voltak ekkor törzstagok: Thorma János, Mikola András, Ziffer Sándor, Krizsán János, Krizsán Jánosné, „Rác” /valószínűleg Rácz Péter (1879-? )/ és Udvardy Ignác; zsűritagok pedig négyen: Thorma, Krizsán, Mikola, Udvardy.

 

26.  Udvardy úgy érezte, hogy ők ketten haladnak új irányba, szemben a hagyományos látásmódú nagybányai alkotókkal. Ziffer szintén fizikailag hátrányos helyzetű volt akárcsak Udvardy: ő is sántított és emellett erősen nagyothallott. Mindketten inkább zárkózott, a művészetnek élő festők voltak, valószínűleg ezért is értették meg olyan jól egymást. Egy ideig közös műteremben dolgoztak, de míg Udvardy csak 14 évet töltött Nagybányán és Felsőbányán, addig barátja egész életében ott maradt.

 

27.  A Barabás Miklós Céh kilenc alapító tagja: Kós Károly (1883-1971), Szolnay Sándor (1893-1950), Podlipny Gyula (1898-1991), Varga Albert (1900-1940), Gallas Nándor (1893-1949), Nagy Imre (1893-1976), Jándi Dávid (1893-1944), Juhász Ernő (?-?) és Udvardy Ignác.

A Barabás Miklós Céh erdélyi magyar képzőművészeti egyesület, mely mind a múltban, mind a jelenben az erdélyi magyar képzőművészek anyagi és erkölcsi érdekvédelmét tartotta és tartja szem előtt. Átfogó kiállítások szervezésével mutatja be tagjainak munkásságát. Eredetileg az Erdélyi Helikon íróinak védnökségével (a marosvécsi "íróparlament" támogatásával) 1929-ben hívták életre, s 1945-ig működött. Meghonosították tárlataik kötelező zsűrizését (11 közös kiállításuk volt), valamennyi kiállításhoz katalógust adtak ki, tárlatvezetéseket tartottak, több mint 1300 műalkotást mutattak be. Újraalakult 1994-ben. Az újraalakult szervezet bemutatkozó kiállítását Kolozsváron, 1996-ban szervezték meg.

 

28.  Minderről Udvardy Ignác levelezése alapján tudunk.

 

29.  Az ausztriai Klosterneuburg Ágoston rendi kanonokjának, Pius Parsch-nak (1884-1954), biblikus és liturgiatörténeti munkássága készítette elő az 1922-től kibontakozó liturgikus mozgalmat. Ez előfutára volt a II. vatikáni zsinat (1962- 1965) liturgikus reformjának. A mozgalom lényege a liturgikus szövegek és szertartások mögött rejtőző gazdagság feltárása volt – melyek elvesztették érthetőségüket a közösségek számára – valamint a hívők tevékeny bevonása a misztériumokba. Alulról jövő, „népi” kezdeményezés volt, mely azonban a II. vatikáni zsinat reformjával sikeresen elérte célját.

 

30.  Ezen képek holléte jelenleg ismeretlen, lappanganak.

 

31.  Ezen képek holléte jelenleg ismeretlen, lappanganak.

 

32.  A „Vásár”, „Önarckép”, „Földmunkások” és az „Aszfaltozók” című képeket vették meg.

Jelenleg lappanganak.

 

33.  A „Körte és szőlő”, „Csatornázók”, „Mezei munka” és a „Vásár” című képek.

Jelenleg lappanganak.

 

34.  Többek között a mi családunk is hozzájárult tíz olajfestménnyel, melyeket a nagyapám (Dr. Vida Sándor) küldött a kiállításra. A kiállításon szereplő és jelenleg is a családunk birtokában lévő képek: 1. Balaton Tihanynál, 2. Balatoni tájkép a Szépkilátóról, 3. Firenzei vágóhíd, 4. Firenzei városkép, 5. Felsőbányai tájkép feszülettel, 6. Csendélet rózsákkal, 7. Göcseji hegyi pince, 8. Berényi Balatonpart, 9. Nagybányai hetivásár, 10. Vásári jelenet Nagybányán.

 

35.  Cirkovics Adél közlése szerint.

 

36.  Nem kizárt tehát az sem, hogy – mivel pontos évszámot nem ismerünk – ebből az időszakból származik a kép. Mégis valószínűbb hogy inkább a korai korszakában készülhetett – ezt erősítette meg Cirkovics Adél is. Ezért tehát e művét itt, a korai korszakot bemutató résznél tárgyalom.

 

37.  A műelemzések egy részében jelentős segítséget nyújtott Kostyál László írása az 1990-es zalaegerszegi kiállítás anyagáról. (Nagybánya művészete című könyv (a MNG és a Pannon GSM közös kiadványa, Budapest, 1996) 326-333. oldal: „Kostyál László: Egy csaknem elfelejtett nagybányai festőről: Udvardy Ignác Ödön”)

 

38.  Ez azonban feltehetően téves adat, és a nyilvántartásban szereplő UDVARDI 31. VI. 30. valójában az UDVARDI 51. VI. 30.-as szignó félreolvasásából ered. A kép ugyanis zalai tájat ábrázol, 1931-ben ezzel szemben ő még Nagybányán dolgozott, és nevének pontos i-vel való írását a dátumozott képein legkorábban 1948-ban tapasztalhatjuk. Hazalátogathatott ugyan a 30-as években, ám ebben a korszakában mélyen vallásos és hagyománytisztelő volt. Valószínűtlen tehát a nemesi múlttal szembeni lázadás eme bizonyítéka (melyet a szignálás tanúsít) ebben az időszakban.

(Göcseji táj- illusztrációk 108)