Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Melléklet 3: Sajtókritikák

2008.01.11

3.         SAJTÓKRITIKÁK

 

1. „Az esti színházi előadások után összesereglő Emke-beli társaságnak alig akadt harminc éven felüli tagja. Dutka huszonhetedik, Juhász huszonötödik, Emőd huszadik, Branyiczky tizenkilencedik életévét töltötte be. Adyra s a vele egykorú harmincegy éves Udvardy Ignácra mint nagyon öreg fiúkra tekintettünk Balog Istvánnal, aki velem együtt csak tizennyolc esztendős volt.”

/Újságcikk ismeretlen lapból. Írója: Tabéry Géza/

 

2. „A dekoratív formákba beleujjonganak a színek, és a gyermek felfedezi a színt, a szabadon, bátran kifelé törekvőt, az önmagáért valót s ösztönszerűen megérzi, amire később sok vastag könyv sem tanítaná meg, hogy a művészet semmit  sem akar, csupán önmagát, még akkor is, mikor látszólag a reális élet merev formáihoz ragaszkodik.”

/A Hét, 1908. február/

 

3. „Akik megnézték és egy pár hatásosan összekevert szín tetszetős foltjain túl a művészet igazi lényegét keresik, örömmel állapították meg, hogy ennek a rokonszenves tehetségű piktornak elsősorban komoly és önálló egyénisége van.”

 /Keleti Újság, 1928./

 

4. „Zalai tájakat fest, és csendéletet. És fest sálakat is, meg terítőket, s ért a faragás művészetéhez… Egyre csak keresi az újat. Pedig nyolcvan éves…

(…) Festőművész, aki bejárta Európa jelentős városait, festette a Keleti tenger hűvös tajtékjait, a Berlin környéki mélykék tavakat övező fenyveseket. Róma évezredes romjait. Firenze kanyargós és szűk utcáinak forgatagát… (…) Festőművész, akinek nincs pénze vászonra, de hevíti még a láng, az alkotás erőt adó tüze, s régi képeinek hátára festi az újakat…”

/Zalai Hírlap, 1957. december 6./

 

5. Szvitek Erzsébet így ír az emlékkiállításról a Művészet 1988/7-es számában:

„A szabadban való festés, a fény megjelenítése, vibráltatása, a hagyományos színskála megváltoztatása merőben új alkotásokat, technikai megvalósításokat eredményeznek. Firenzei és berlini munkásságára a posztimpresszionizmus a jellemző. Nem véletlenül választja a falusi idill atmoszféráját – végtelen lehetőségek és beteljesülések villannak fel. Olyan alkotások születnek, mint a lángoló színű Faluvége – patakpart vagy a mozgás ábrázolásában lenyűgöző Mezei munka. Szívesen nyúl a zalai tájra, házakra emlékeztető életképekhez: a Nagybányai házak vagy éppen a Vásár Nagybányán (azonos a Nagyvásár Nagybányán című képpel – a szerző) című képe egyaránt meggyőző bizonyítéka a hegyes-dombos-erdős vidékhez való kötődésének. Mint egyik kritikusa írta: „Nem volt a nagybányai festők között olyan, aki hasonlóan mutatta volna be azt a tiszta és mély színű hegyi tájat, hasonló kolorista színtobzódásban, költői szépségben.” Tájképein szinte kézzel fogható a légkör remegésének festői érzékeltetése, a szórt fény, a reflexek megragadása, a színek világításbeli fokozatainak valósághoz hű megjelenítése. A merev ábrázolás helyett képein a mozgást, a pillanatot megőrző varázslatos, vázlatos formálást, bontott ecsetkezelést alkalmazta."

/Művészet 1988/7, Szvitek Erzsébet: Udvardy Ignác Ödön Emlékkiállítása/