Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Összefoglalás

2008.01.14

ÖSSZEFOGLALÁS

 

 

Úgy gondolom, hogy szakdolgozatomból és a dolgozatot záró illusztrációkból egyaránt kiderül, hogy Udvardy Ignác határozottan egyéni és sokoldalú alkotóművész volt, akit méltatlanul felejtett el az utókor. Minden képének sajátos hangulata, „lelkülete” van. Alkotásai egy érett művész személyiségét, érzéseit tükrözik. Bár elsősorban festő volt, számos egyéb technikával is kísérletezett, mindig keresve az új és új közvetítőeszközöket művészetének, érzéseinek kifejezésére.

Egyaránt alkotott határon innen és túl – nevének ismerősen kellene csengenie a mai magyarországi és az erdélyi festészet iránt érdeklődők számára egyaránt. Képei bizton megállják a helyüket a nagybányai festők gyűjteményes kiállításain éppúgy, mint a fővárosnak vagy szülővárosának, Zalaegerszegnek kiállítótermeiben.

Reméljük, a jövőben több figyelem irányul majd erre a saját korában sokak által dicsért és méltatott, ám később csaknem teljesen elfelejtett művészre.